Talán hihetetlen, de reggel önfegyelemre volt szükségem ahhoz, hogy ne üljek a géphez. Szombat van. Ez nem munkanap. Lett volna ürügyem arra is, hogy kilépjek a házból, de mégsem tettem. Kenyeret kellett volna vennem, de inkább sütöttem. Kislánykoromban láttam a nagymamámat kenyeret sütni, s van…
Véget ért az első tanítási hét a virtuális iskolában. Érzelmek kavalkádja zúdult keresztül rajtunk. Nem könnyű elfogadni, hogy a többévtizedes rutin most kevés. Jócskán ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Bár nagyon igyekeztem ez alatt az öt nap alatt, mégis megkísért az önvád, hogy nem jutottam…
Jó tíz éve alakítottam ki azt a szokásomat, amit „önterápiás fotózásnak” nevezek. Ez azt jeleni, hogy minden nap igyekszem egy olyan fényképet készíteni, amely a napom egy örömteli pillanatát örökíti meg vagy arra emlékeztet. Talán Gyökössy Endre háromsoros versével magyarázható leginkább, hogy…
Azzal az illúzióval gondoltam az itthoni munkavégzésre, hogy így több időm lesz, és mennyivel többet tudok majd végezni egy-egy nap. Nos, ez ma nem így alakult. Az egész talán ott kezdődött, hogy tegnap este még 10-kor is az online térben kommunikáltam iskolai dolgokról, s igyekeztem használható…
Felmentem ma az üres osztályba, bekapcsoltam a táblát, s ezt írtam rá:
„Kedves Gyerekek és Kollégák!
Az elárvult osztály és a tábla visszavár. S a tábla közben reménykedik is, hogy ebben az otthonülős utazásban mindannyian sokkal jobban megismerjük az ő vadregényes szülőföldjét: a DIGITÁLIS…
Reggel nagyon furcsa volt, hogy a gyerekek nélküli iskolában szólalt meg a csengő. Számtalan érzés kavargott bennem. Akárhogy is, egy új korszak kezdete ez a mai nap. De nem sok helye van most a tétovázásnak. A bizonytalanságot, az aggódást, a zavart, a dühöt, az indulatokat s legfőképp a pánikot…