Ez a mai nap olyan szomorkás. Legszívesebben aludnék egész nap. De ez csak egy vágy, mert munka van bőven. Semmihez nincs kedvem, mindenre csak az orromat húzom. Esik az eső és hideg van. Mondjuk ez nem meglepő, hiszen fagyosszentek első napja van. És egyébként is azt hiszem, ahhoz, hogy a ragyogó májust értékeljük, jól jön ez a kis ellenpont. Meg különben is májusi eső aranyat ér. Minden jóhoz nagyon könnyen hozzászokunk, könnyen „alapfelszereléssé” válik. Már nem jelent örömet, átmegy a „nekünk jár” kategóriába. S egyre több és jobb kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Hozzászokunk a jóhoz, mint az addiktív anyagokhoz. Ezért is hasznos, ha néha van borult, esős idő is.

A királykisasszony macskájáról szóló mese jut eszembe. Amikor a gyönyörű, elkényeztetett kis cicának olyan baja támad, hogy már a legfinomabb ételekre is csak az orrát húzza, no és dorombolni sem tud. Jönnek az udvarba mindenféle gyógyítók hetedhét határról, de a cicus bajára csak nem találják az orvosságot. Végül – ahogy már a mesében lenni szokott - jön a szegénylegény, s azt mondja, hogy hadd vigye el a macskát három napra, s meglátják, gyógyultan hozza vissza. Beleegyezik ebbe a király azzal a kitétellel, hogy három nap múlva vagy a gyógyult cicus, vagy a legény feje. A legény hazaviszi magához a macskát, egy kis tál vízzel bezárja egy kamrába. Se étel, se simogatás, semmi kényeztetés. A megbeszélt időre visszaviszi az állatot a királykisasszonynak. S láss csodát! A cicus felfalja az odakészített finom falatokat, s felugrik a gazdája ölébe hangos dorombolással. Utána természetesen a királylány keze, a fél királyság és boldog élet. :)

A gyerekeknek is szoktam mesélni ezt a mesét, amikor már a sajtban is csak a lyukat látják. De ránk, felnőttekre is igencsak ránk fér, mert nagyon könnyen elkirályimacskásodunk. Ezért akkor ma elmondhatom, hogy a májusi eső aranyat ér, és nem csak a mezőgazdaságnak.