Mindig a legjobbat választjuk? Tényleg? Az egyik gyerek beszól a másiknak, mire a megbántott lefejeli. Hol van itt a jó választás? Ha a sértő megjegyzéstől felmegy a pulzusa 175/perc fölé – ami valljuk be, eléggé elképzelhető -, elönti az agyát a lila köd, és bekapcsol az üss vagy fuss reakció. Ebben az esetben az érintett ebből a kettőből tudott választani, s lehet, hogy neki abban a pillanatban az üss jobbnak tűnt a fussnál. Miért áll adott esetben egy felelésre kihívott gyerek a táblánál, mint a sóbálvány? Vagy akár egy vizsgahelyzetben lévő felnőtt miért blokkol le? Ha megmérnénk ilyenkor az illető pulzusát, kiderülne, hogy jóval fölötte van már annak, amilyen pulzusszámmal az ember gondolkodni képes. Már régen ütne vagy futna, de van egy erősebb parancs, egy gát a fejében. Tehát a térképe már gazdagabb eggyel, de csak annyival, hogy nem is üthet, nem is futhat, marad a sóbálvány állapot. Akkor járunk jól, ha folyamatosan gazdagíthatjuk a térképünket. S minél gazdagabb a „térképünk”, annál valószínűbb, hogy a „legjobb”, amit választhatunk, már tényleg jó is lesz.

„Mindig a legjobbat választjuk.” Van egy szükségletünk – mindig ezzel kezdődnek a dolgok – , ebből keletkezik egy érzelmi állapotunk, s ez meg elindít egy cselekvéssort. De hogy mit is csinálunk, azt az határozza meg, hogy milyen választékot találunk a térképünkben az adott helyzetre. A gyerekek viselkedését érdemes ilyen szemmel nézni. „Rosszalkodnak”, otthon (óh, hogy miért nem az iskolában! :D ). Egészen biztosan nem azért teszik, hogy nekünk, felnőtteknek az rossz legyen. Sokkal inkább arról van szó, hogy van egy megoldandó problémájuk (egy szükségletük), leginkább unatkoznak vagy szoronganak (e két állapot valamelyike áll sok esetben a konfliktusos viselkedés hátterében), s a maguk módján igyekeznek javítani a közérzetükön. Ösztönösen választanak valamit, ami szerintük az adott helyzetben a legjobb arra, amire szükségük lenne. Ha tudunk nekik annál jobbat javasolni, elképzelhető, hogy elfogadják. Ehhez az kell, hogy a javaslatunk az ő érzéseikből induljon ki, mert az, hogy bennünket hagyjanak békén, kevésnek fog bizonyulni.

Most, hogy össze vannak zárva a családok, néha egészen kicsi helyen, hasznos lehet ezeket végiggondolni. Tudatosítani magunkban a szükségleteinket, és tudatosan törekedni arra, hogy megtaláljuk a szükséges választási lehetőségeket, hogy a legjobb, amit válaszhatunk, tényleg jó legyen.