Dinamó üzemmód: ezt a fogalmat évekkel ezelőtt tanultam, amikor azt kérdeztem egy ismerősömtől, hogyan bírja, hogy a hétköznapokban egész embert kívánó munkája után a hétvégéin a pihenő idejét komoly önképzésre fordítja. Ő mondta, hogy „Megy ez, dinamó üzemmódra állok, és amit hétvégén csinálok, az nem fáraszt, hanem feltölt, erőt ad a hétköznapok munkájához is.”

Ez jutott ma eszembe arról az érzésről, mely bennem keletkezett, amikor 85 nap után ismét az iskola épületében voltam dolgozni. Offline értekezlet volt. Soha nem gondoltam volna, hogy egy értekezlet kapcsán jó érzések születhetnek bennem. Hát, mit nem hoz az élet?! (Mekkora gáz már…! :D ):D

A szép napsütés, a közvetlen emberi szó, a megszokott, de régen látott helyszín valahogy azt sugallta, hogy megy tovább az élet. Talán nem a régi kerékvágásban, de van tovább. S talán jó is, hogy nem ugyanaz folytatódik már. Valami jobb fog jönni. Ezt éreztem a lelkem mélyén. A már egy ideje tartó lehangoltság után jobb kedvem lett. Pihentebbnek éreztem magam hazafelé, mint odafelé. Lehet, hogy adott helyzetben még egy offline értekezleten is lehet dinamó üzemmódba kapcsolni?

Ha belegondolok, hogy valójában hogyan is tud létrejönni ez a lelkiállapot, az jut eszembe, hogy az az alapfeltétele, hogy akarjak ott lenni, ahol vagyok. Arra figyeljek, amit éppen csinálok. Legyen másmilyen az adott helyzet, mint a megszokott napi rutin. Kimozdulás. Elmozdulás. Elindulás valahonnan valahová… Annyira bízom benne, mert annyira vágyom rá, hogy megtermékenyítőek lesznek ezek az eltelt hónapok. Hogy nem csak annyi volt, hogy valahogy letúrtuk ezt a tanévet. Kell, hogy hasznosuljon az a tapasztalat, hogy más megvilágításban láttuk a munkánkat, más összefüggések kerültek a látóterünkbe. Hinni akarom, hogy hasznosulni is fog. Hinni akarom, hogy jobb lesz…