Vajon mennyire örül a csalán, ha felhólyagosodik a bőröm, ha hozzáérek? Támadnak-e kárörvendő gondolatai, amikor megcsíp? Már egy ideje lesben állt, hogy fájdalmat okozzon nekem? Figyelt rám? Terveket kovácsolt velem kapcsolatban? Mi a célja? Miért vannak csalánszőrei? Azt hiszem, ha a csalán beszélni tudna, elmondaná, azért vannak csalánszőrei, hogy békén hagyják. Hogy távoltartsa magától mindazt, ami a békés létezésben fenyegeti. Álmában sem jutna eszébe az én bőröm. Azzal, hogy csíp, nem az a szándéka, hogy bántson, hanem hogy neki jó legyen.

Számtalan, számunkra kellemetlenül viselkedő embertársunknak sem az a célja – elsődlegesen biztosan nem -, hogy nekünk rossz legyen. Eszükbe sem jutunk. Csinálnak valamit valahogy azért, hogy ők maguk biztonságban, egyensúlyban lehessenek. Kicsit önközpontúság azt gondolni, hogy azért viselkedik például egy gyerek kibírhatatlanul, hogy engem idegesítsen. Lehet (inkább biztos), hogy eszébe sem jutok annak a viselkedésnek a kapcsán. Egészen biztos például, hogy ha egy gyerek pimaszul beszól egy tanárnak (vagy a szüleinek), nem az a célja, hogy annak a felnőttnek rossz legyen, sokkal inkább az, hogy az adott viselkedésével ő erősödjön meg valahogy. Talán azt reméli, hogy a „keménykedéstől” a társai (vagy önmaga) előtt megnő az ázsiója. Tehát – úgy, mint a csalán – csak magának akar valami jót, és igen kevéssé érdekli, hogy mit érez majd ettől a másik.

Erre mondja az NLP, hogy: A viselkedés jó szándékú. Ez nem kőbe vésett igazság, hanem hasznos tudás, mert megóv bennünket attól, hogy magunkra vegyük a mások bántó viselkedését. Ha valaki megbánt, tudhatjuk, hogy az a helyzet a legkevésbé szól rólunk, sokkal inkább arról, aki megbántott. Miért tette? Biztosan nem az volt számára az első, hogy bennünk okozzon rossz érzést. Az elsődleges szándéka egészen biztosan az volt, hogy ő legyen jobban. Ennek tudatában meg mi is jobban lehetünk, és akár segíthetünk is, hogy másképp hozza magát egyensúlyba, főként, ha a saját gyerekünkről vagy a tanítványunkról van szó.