Hatvanharmadik napja vagyunk „tantermen kívül”. Ha nekem valaki egy éve azt mondja, hogy lesz ennyi időm itthon, először is nem hiszem el, aztán meg meggyőződéssel állítottam volna, hogy ennyi idő alatt minden elmaradt házimunkával, olvasmánnyal és elvégzendővel elkészülök. Nos, ez nincs így! Azt tapasztalom, hogy egyáltalán nincs több időm, csak másmilyen lett az életem. Szegényebb lettem azzal az illúzióval, hogy egyszer még ezt is meg azt is meg fogom csinálni. Viszont gazdagabb lettem azzal a tapasztalattal, hogy igencsak fontos, hogy tudatosan osszam be az időmet, mert egyébként kifolyik a kezeim közül, mint a száraz homok.

Sok évvel ezelőtt hallottam a címben megfogalmazott mondatot egy máriagyűdi prédikációban. Döntő hatással volt rám, azóta is életem egyik lefontosabb tanításának érzem. Ha telik az idő, az annyit tesz, hogy megtelik tartalommal. Kincseket gyűjtök az idővel. Ha csak múlik, akkor nyom nélkül tűnik el az életemből. Lehet, hogy jó az is, ha csak múlatjuk az időt. Nem tudom. Lehet, de nekem nem jó. Bennem él egy vágy, hogy a múló időt valami másra: tapasztalatra, tudásra, élményre, (jó)cselekedetre, alkotásra, kapcsolatokra s bármi egyéb értékes dologra váltsam.

Komoly feladat ez, mert működik egy lehúzó erő bennünk, ami ez ellen dolgozik. S most, hogy az internettel kulcsunk van végtelen számú időmúlató tevékenységhez, melyek nyomán semmi értékes, semmi maradandó nem kerül a bitokunkba, sőt…, „sikerülhet” rettenetesen silány tartalmakra is időt pocsékolnunk, melyektől sem jobban, sem jobbak nem leszünk, s nem is alkotunk semmi örömtelit. Kidobott idő.

Szerencsére van egy használható kapaszkodó, az idő beosztása, tervezése, nevezzük hetitervnek. Ez sokkal több, mint a határidőnapló, melybe a kötelezettségeink meg a találkozóink kerülnek. Ebbe belekerülhet minden a napunkból. Az énidő, a szórakozás, a kapcsolatokra szánt idő, a hivatással eltöltött idő, a házimunka, alvás, pihenés, olvasás, írás, önképzés… szóval minden, amivel foglalkozom. Évek óta minden hétre megvan a táblázatom (reggel öttől este tízig), csak sajnos nem minden alkalommal használom. A karanténban felértékelődött számomra a jelentősége. Most látom, hogy azokon a heteken, amikor kitöltöttem a táblázatot, milyen sokkal értékesebben használtam fel az időmet, mint amikor üresen hagytam.

Igen, nehéz ezt rendszeresen használni. Az is nehéz benne, hogy szembesít önmagunkkal. Tiszta vizet önt a pohárba. Arról viszont nincs szó, hogy megkötne, korlátozna, mert bármelyik nap bármelyik történése felülírhatja. Hasonlít arra, hogy megtervezzük-e a kiadásainkat, vagy csak költjük a pénzünket, ha van, s szűkölködünk, ha már elfogyott. Igaz, a pénzzel könnyebb. Mert az pótolható, jöhet még valahonnan, kaphatunk is akár kölcsön, akár ajándékba. Nos, az idővel nem ilyen egyszerű. Ha az elmúlt, elmúlt. Nem kapunk ajándékba újabb perceket, és nyerni sem lehet, csak beosztani – jól – , ami van.