Olyan komoly témák jutottak ma eszembe, mint például a megbocsátás, a kiengesztelődés. Nagyon sokat, sok szinten lehet erről a témáról beszélni, de most maradjunk az egyszerű, praktikus megközelítésnél.

Egyszer hallottam egy olyan párhuzamot, hogy a haragtartás olyan, mintha lenne egy szuper autóm, de az egyik első kerekén beragadna a fék, hiába nyomom a gázt, csak önmagam körül forgok.

A megbántott lelkiállapotban elveszítem a szabadságomat. Nem azt teszem, amit szeretnék, hanem az időmet, az energiámat arra a személyre fecsérlem – teljesen feleslegesen, sőt károsan -, aki megbántott.

Az természetes, ha fáj a bántás, az is természetes, hogy dühös leszek. A késztetés is természetes, hogy felüljek a harag nevű vonatra, de engedni annak a késztetésnek, hogy haragot tartsak, rossz döntés. A harag olyan tájakra visz, ahová nem szeretnék menni. És amíg ezen a vonaton ülök, addig az időmet, az erőmet is mind arra a nem kívánt utazásra pazarolom.

Most szinte hallom a „könnyű ezt mondani” megjegyzést. Hogyan lehet azt megcsinálni, hogy minden jogos késztetésem ellenére elengedem a haragot?

Itt is érvényes az a megfigyelés, hogy azért nem vagyok felelős, hogy kik mennek el az ablakom alatt, de azért már igen, hogy kikkel kezdek el beszélgetni, kiket invitálok be a házamba.

Hogyan lehet megállni, hogy valamit ne csináljunk, ha erős rá a késztetés? Azt érdemes szem előtt tartani, hogy „semmit csinálni” nem lehet. Tehát csak úgy nem haragudni nem lehet. Valami mást kell választanom a harag helyett. Működhet, ha más felé irányítom a figyelmem. Pillanatnyi megoldásnak az egyszerű figyelemelterelés is jó. Jobb, mint a semmi. Éppen úgy, mint ez a bejegyzés is arra jó, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogy mennyire fontos kérdés ez mindannyiunk életében. Annyira fontos, hogy mindenképpen érdemes elidőzni itt, s minél többet megtudni ebben a témában. Én most az általam nagyon tisztelt és szeretett Pál Feri egyik írását hozom ide:  https://blog.palferi.hu/hiteles-megbocsatas-feltetelei/ . Az már biztató kezdet lehet a harag helyett, ha inkább arra szánjuk az időt, hogy például ezt elolvassuk (vagy valami hasonlót). Ha már annyit megteszünk, hogy elfogadjuk, hogy ez nagyon fontos kérdés, és komolyan elszánjuk magunkat, hogy a végére járunk, máris engedünk azon a beszorult féken.