Ha beírom ezt a szót a Google-keresőbe, 0,41 másodperc alatt tizenhárommillió-hétszázezer találatot ad. Rengeteg az idézet, a bölcsesség, a pszichológiai cikk. Szóval, igencsak érdekel bennünket ez a dolog, nagyon sokféleképpen viszonyulunk hozzá, és mindannyian megéljük ilyen vagy olyan fokban.

Pedig ahogy a keresőben előkerültek közül az egyik bölcsesség mondja: „Csak a változás állandó.” Minden változásban vesztünk is, kapunk is. De sokszor az ismerős rossz jobb, mint az ismeretlen jó.

Van az a kis jópofizós szöveg a sarokban nyávogó macskáról, aminek a gazdáját megkérdezik, hogy miért nyávog az a macska. A gazdája azt válaszolja, hogy mert szögben ül, s az szúrja. S miért nem megy arrébb? -kérdik. Mert azért annyira nem szúrja – hangzik a válasz. De szépirodalmi példa is van jócskán arról, hogy ha van választásunk, választjuk-e a változást. Gondoljunk csak például Hamletre,   ő is elmélkedik ezen a nagymonológjában: „…inkább tűrni a / Jelen gonoszt, mint ismeretlenek / Felé sietni?...”

Akárhogy is, akarjuk, nem akarjuk, olyan változások részesei vagyunk, amelyek mindannyiunkat érintenek, s még azt sem tudjuk, hogy mennyire. És ettől kezd eluralkodni rajtunk az össznépi szorongás. Kétségtelen, hogy kellenek biztos pontok az életünkben, hogy tudjunk tájékozódni.

Fültanúja voltam egyszer egy esetnek, amikor egy társaságba vártak egy nőt, aki hisztérikusan telefonált a házigazdának, hogy elromlott a GPS-e, s nem tudja, mi lesz vele. Én az a típus vagyok, akire azt mondják, egy telefonfülkében is eltéved, s mégis kerek szemekkel néztem a hír hallatán. (De lassan már az sem mond sokat, hogy telefonfülke :D :D :D ).Persze, én GPS nélkül szocializálódtam - s az előbbi tulajdonságom ellenére mindig mindenhová odataláltam – ,ezért „könnyű nekem”. De nem azért, mert különb lennék az említett nőnél, hanem mert máshol jelölődtek ki a biztos pontjaim. Más stratégiám van arra, hogy odataláljak valahova.

Kapaszkodók mindenképpen kellenek. Mert igazából a biztonság elvesztése a kulcskérdés a változás megélésben. Mik maradnak, mik maradhatnak a biztos pontjaink? Mibe kapaszkodunk? Mire épül a világunk? Elsöpri-e a vihar? Mik azok a dolgok az életünkben, melyek voltak, vannak és lesznek?

Emlékezetes lesz a karanténidő elején a felvásárlási láz. Meg az is, hogy hányan tanultak meg kenyeret sütni, ráadásul kovásszal az elmúlt hónapokban. Mi más ez, mint túlélési ösztön? De ez nagyon messzire vezet. Mert ha baj van – úgy tűnik - , a kenyér biztos pont abban a világban is, amikor már mindenmentes ételeket eszünk…