Fáradt vagyok, mint a disznó, akarom mondani, kutya… vagy bármi, mondjuk az igavonó barom. Ezt most éppen én mondom, de kb. bárki mondhatná körülöttem. Tavaszi fáradtság? Valahogy talán több ez annál. Kevesebb a mosoly mostanában. De hát mit vigyorogjunk, mint a tejbetök?

Pedig akár vigyoroghatnánk is. Ahhoz képest, ahogy ez az elején kinézett, elég jól megúsztuk. Remélem, már kimondhatom ezt. S jövünk szépen lassan kifelé.

Sok volt a feszültség, az ismeretlentől való félelem. Sok az online világ is, a multitasking. Meg az elvárások, hogy minden meglegyen. Rengeteg az információ, zuhog ránk, ez is kemény. Érezzük, hogy már nem ugyanoda megyünk vissza, ahonnan magunkra csuktuk az ajtót. Vagy mégis? Ki tudja?   Ez a bizonytalanság is elég fárasztó. A feszültség. Nemcsak pszichésen, hanem testileg is. Emlékszem, amikor életemben először koordináltam egy egész napos iskolai rendezvényt, másnapra izomlázam lett, pedig csak koordináltam és konferáltam. Megfeszítve tartottam az izmaimat, mintha szükség lett volna rá. Azóta már figyelek erre. És bizony naponta többször is azon kapom magam, hogy lazítanom kell, mert már megint befeszült a vállam.

Hát, akkor most energiatakarékos leszek. Mára ennyit írok, s ideteszek még egy cikket a témában https://pszichoforyou.hu/4-ok-amiert-ennyire-faradtak-vagyunk-2/, s elmegyek aludni. Mert a jó alváson nagyon sok múlik. Jó éjt! :)