Ma délután a római pápa a járvány kapcsán az egész világért imádkozott. Az élő közvetítés útján bárki virtuális ottlévőként lehetett jelen. Az egyedül és az együtt nagyon különleges élménye volt ez. Nyilván még hasonló sem volt soha az emberiség történetében. Az üres Szent Péter tér, tavaszi eső az alkonyi Rómában, és egy idős ember, aki egy sokszázmilliós közösség első embereként a hatalmas térben látszólag egyedül állva vezeti az imát, melyhez valós időben - látva és hallva az ott történteket - a világon bárki csatlakozhat.

Az elhangzó evangéliumi részlet, mikor Jézus lecsendesíti a vihart a háborgó tavon, nekünk, rólunk szól. A hajótöréstől rettegő apostolok felébresztik Jézust békés álmából. És szavára:  „A szél elült, s nagy nyugalom lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?”

A körülöttünk dúló vihart mi magunk lecsendesíteni nem tudjuk. De talán sikerül lecsendesítenünk lelkünk háborgó tengerét, s akkor a belső csendben meghallhatjuk a Lélek szavát, a Belső Béke halk hangját, ami akkor is összeköt másokkal, amikor látszólag egyedül vagyunk. Ha megélhetjük az együttlét élményét, elolvad a félelem, mint a koszos tavaszi hó.

„Ne féljünk – mondja Csaba testvér -, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit - az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke.”

Lassan, lassan, de majdcsak kiderül – így korona idején -, hogy nem vagyunk egyedül.