14. nap, nagyböjt 5. vasárnapja – Salátaboglárka
Ma megint lementem Rögződbe. Úgy hívják a helyet, ahol a tegnap emlegetett római villa állt. A patak partja tele van salátaboglárkával. Sárgavirágú, ehető vadnövény ez. Jó kis tavaszi saláta készíthető a leveléből, de ma nem ez jutott róla eszembe, hanem egy egészen különös emlék.
Egyszer, van már vagy harminc éve, volt egy nagyon érdekes álmom. Akkoriban volt egy kis házunk Ófaluban, s álmomban annak a kertjében álltam. Tél vége volt. Éppen elolvadt a hó. S kétségbeesve láttam, hogy az udvart nyálkás korhadékok borítják. Lehangolónak, mocskosnak éreztem az egészet, és el sem tudtam képzelni, hogy mindezt hogyan fogom feltakarítani. Teljesen lefagytam a tehetetlen, elkeseredett dühtől. Ebből a kilátástalan megkötözöttségből az mozdított ki, hogy azt vettem észre, hogy a korhadékok alól kicsi zöld növénykék kezdenek kibújni. S ezek a kis növénykék egyre többen lettek, és „felették”, felemésztették a korhadékokat. Lassan az egész udvar megtisztult, s a szürke mocsok helyett friss zöld borította már a talajt. S ekkor, mintegy varázsütésre, ragyogó aranyszálak, égi sugarak érkeztek a földre, s ahol megérintették a talajt, ott a zöld levelek között sárga virágok bontottak szirmot…,
(Évekig kerestem, hogy milyen növény lehetett álmomban ez a sárga virág. Eddig nem jöttem rá, de ahogy most megláttam a patakparton a salátaboglárkát, teljes bizonyossággal ért el a felismerés: igen, ez volt az! Számtalanszor láttam már ezt a virágot az elmúlt harminc évben... , de csak most, ebben a vírusos, karanténos időben ismerem fel?!? … )
… ahogy az álomkép az elkeserítő szürkéből aranyszálakkal átszőtt friss zöld és sárga ragyogássá vált, úgy váltott át álmomban a hangulatom is a kétségbeesésből a felszabadult boldog bizonyosságba: A legrosszabbra is van megoldás! A kétségbeejtő helyzet megszűnt. Nem én oldottam meg. „Isteni beavatkozás történt. Megszabadultam.” Ezzel az érzéssel ébredtem.
Mondom, legalább harminc éve álmodtam ezt. De azóta nagyon sokszor eszembe jut, s úgy emlékszem rá, mintha aznap reggel álmodtam volna. Azt tanultam meg belőle teljes bizonyossággal, hogy én a rosszat „eltakarítani” nem tudom, azt nem lehet. De VAN MEGOLDÁS! A ROSSZAT A JÓ tudja kiszorítani, feleszi, felemészti, MEGSEMMISÍTI. Azóta biztosan tudom, hogy a számomra teljesen MEGOLDHATATLANNAK TŰNŐ HELYZETEK IS MEGOLDÓDNAK.
Ui. Ha egy kicsit sok(k) volt ez a bejegyzés, nézd meg ezeket a belinkelt helyeket főzős blogomban a salátaboglárkáról. Akkoriban még eszembe sem jutott róla, hogy ilyen erős szimbólum lehet majd életemben, eddig csupán egy ehető vadnövény volt a sokból.
Ez egy salátaboglárkás bejegyzés tíz évvel ezelőttről a főzős blogomból: https://pszichowellness-konyha.blogspot.com/2010/04/szentgyorgygomba-es-salataboglarka.html?m=0
Ez egy másik, de ez is nyolc éve volt már. A hozzávalókat az iskolánk tanösvényén szedtük annak idején a gyerekekkel:
