Kedves Szülők! Minden együttérzésem és nagyrabecsülésem a Tiétek! Már harmadik hete álltok helyt egy soha nem látott élethelyzetben. Egy olyanban, ami eddig még álmotokban sem jött elő. Nem tanulhattátok ezt a fajta helytállást sem a saját szüleitektől, sem könyvekből, de még a hogyan lehetünk tökéletes szülők témájú kurzusokon sem. És ráadásul, mi tanárok sem tudtunk az első pillanatban egyértelmű, biztosan járható, biztosan jó helyre vivő utat mutatni, hiszen nekünk is éppen olyan ködbenúszás ez, mint nektek. De nagyon igyekszünk, s már vannak irányaink, számíthattok ránk. Nem várjuk Tőletek, hogy átvegyétek a helyünket, és nem akarunk benneteket sem feleltetni, sem osztályozni. Amit szeretnénk, szeretnék én személy szerint, hogy beszéljünk egymással, hogy megtaláljuk a győztes - győztes megoldást. Legfontosabb most (is) a jó kapcsolat.

Ebben a mostani válságban az a példátlan, hogy mindenkit egyaránt váraltanul, felkészülési idő nélkül ért. Az élet eddigi nehéz helyzeteiben mindig volt olyan barát, rokon, ismerős, aki a mi krízisünk idején stabilan állt a lábán, s belé nyugodtan kapaszkodhattunk. Most mindenkit egyaránt tépáz a vihar. Korábban a szakembereknek is voltak kipróbált, naprakész válaszaik, de most ennek is híjával vagyunk, mert ebből a helyzetből még eddig nem próbált senki semmit.

Mégis nagyon sokan igyekeznek úgy segíteni, hogy a saját életüket is mederbe kellett terelni, és ott kell tartani közben. Van, aki a messziről kényelmesnek tűnő home office-szal küzd, mások a „frontvonalban” dolgoznak. Ezzel együtt, úgy érzem, mindannyian igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból és a helyzetből. Mindezt úgy, hogy közben a legkisebbre akarjuk csökkenteni - szülőként és tanárként is - a gyermekeinket érő veszteségeket. Mi lehetne beszédesebb annál, hogy a kicsikben mi zajlott, mint annak a kisfiúnak a története, aki március 16-án (az első otthontanulós napon) reggel háromnegyed nyolckor a gép elé ült matekfelszereléssel, tolltartóval, mondván, az első óra matek, mindjárt jelentkezik a tanító néni. <3

Én úgy gondolom, hogy megfelelően vettük eddig az akadályokat. Április 9-14-ig tavaszi szünet. Most addig még vigyük ezt a kocsit méltósággal. A szünet pár napja alatt (amikor annyi változik, hogy nincsenek iskolai kötelezettségek) – remélem - tisztul majd a kép, levonjuk az eddigi tanulságokat, összegezzük a részeredményeket, és azok birtokában újraindítjuk a rendszert. :) 

Az újraindulás sikeréhez nagyban hozzájárulna, ha minél többen írnátok nekem a tapasztalataitokról, nehézségekről, örömökről, a szerintetek elkerülendőkről és a javaslataitokról. Írjatok kommentet itt a blogban vagy a Facebookon akár a Pszichowellness oldal bejegyzéséhez, akár az én személyes oldalamon (Bányai Gyöngyi) megosztotthoz. De privátban is várom a hozzászólásokat. A következő blogbejegyzésekben szívesen beszélnék a felvetett dolgokról.

Köszönettel és nagyrabecsüléssel: Bányai Gyöngyi