A blogbejegyzéseknél lévő képek ritkán illeszkednek a bejegyzés tartalmához. Bár előfordul néha, hogy van közöttük összefüggés. Az az egy biztos, hogy csak olyan kép szerepel itt, amit én készítettem a bejegyzés napján. Ez az én „terápiás fotózásom”.

Azt hiszem, írtam már erről, hogy minden nap készítek egy képet (na jó, többet J , melyből egyet választok), ami valami számomra jó vagy jót idéző dolgot ábrázol. Ez a módszer már tíz éve hozzásegít ahhoz, hogy figyeljek arra, ami az engem körülvevő világban van. Segít figyelni a természet változására, arra, hogy a rohanó, információdömpinges világban kicsi nyomai legyenek az életemben a - tegnap emlegetett - múló időnek.

Nem kell ahhoz messzire menni, hogy minden napra legyen egy-egy jót idéző kép. Például már mióta tervezem a vadrózsás képet, sőt fényképezgetem is a vadrózsát. De mindig volt egy másik kép, ami jobban tetszett, s majdnem odáig jutottam, hogy már lassan el is virágzik ez a növény. Majd még az akáccal is így járok. Szóval lehet, hogy több nap, mint kolbász, ahogy gyerekkoromban számtalanszor hallottam -, de több szépség, mint nap, ez is biztos. Tehát egy-egy napra több jó dolog is jut. Már akkor, ha engedjük érvényesülni.

Van az a mese a jó és a rossz farkassal. Hogy az egyik oldalunkon a rossz farkas, a másikon a jó. Keményen harcolnak egymással. A nagy kérdés, hogy melyik győz. A mesebeli bölcs öreg szerint az lesz a győztes, amelyiknek segítünk, amelyiket tápláljuk, amelyikkel mi magunk vagyunk. Néha a nagy kavargásban nehéz eldönteni, hogy melyik hol is van, de ha figyelünk, tudjuk a jót segíteni. Mindent meg akarok tenni, hogy a jó farkas győzzön, s elkergesse a gonoszt a közelemből. A „terápiás fotózásom” is segít ebben.