Ma azt mondtam a gyerekeknek a discordos óráim végén, hogy azt adom házi feladatnak a tavaszi szünetre, hogy messze kerüljék el az iskolával kapcsolatos teendőket, de még az iskolával kapcsolatos gondolatokat is. Csukják be az „iskola-dossziéjukat” arra a pár napra, és tegyék a fiók mélyére. Remélem, többen képesek lesznek ezt a feladatot megoldani. :D Nekem is nagy szükségem van rá, hogy hasonlóan tegyek. Mi mást is mondhatnék, mint hogy „Jóból is megárt a sok”. :D

Most egy pillanatra elábrándoztam rajta, hogy valami teljes ellazulásra alkalmas, csendes helyre kellene elvonulni, és szép nyugodtan hagyni, hogy a jelenlegi káoszból valami kép formálódjon bennem arról, hogy hol is vagyunk most. Szeretném, ha valami használható képem lenne a helyzetről. Vágyom rá, hogy el tudjam képzelni, hogy merre is van az arra. Abban biztos vagyok, hogy valami nagyon újnak az előszobájában vagyunk. Ha olyan gyorsan rendeződne is a helyzet, hogy pár héten belül vissza tudnánk menni az iskola épületébe, már az sem lenne ugyanaz, ami volt. Ez már nem múlhat el nyomtalanul.

Tegnap találtam itt az interneten két dolgot, amit meg szeretnék osztani veletek. Az első egy cikk Pécsi Rita tollából.  https://www.magyarkurir.hu/hirek/pecsi-rita-zurzavaros-napjaink-pedagogusszemmel  Nagyon hasonló tapasztalataim vannak a helyzetünkről. S egyetértek azzal, amit mond.

A másik pedig egy igen ígéretes kezdeményezés: az „OKTONDI – oktatás. online. digitálisan.” „Diákoknak, tanároknak, hallgatóktól”. https://www.tavoktatas2020.hu/f%C5%91oldal

Ez csak két adalék ahhoz, amit gondolok: Megfogant valami új dolog: a jövő iskolája. De sok minden van még előttünk addig is, amíg a világra jön, s akkor is még csak egy újszülött lesz…