Egyre több helyen hallok szülői véleményeket a digitális oktatásról, és egyre több helyen hallok pedagógusokat is megnyilatkozni ugyanerről. Mindkét táborban vannak, akik már a kétségbeesés határán egyensúlyoznak. Tobzódik a megfelelési kényszer. Jobban és még jobban teljesíteni. Túlszárnyalni, bebiztosítani, bizonyítani… De legalább azt a látszatot kelteni, elhitetni… Az önszívatásnak olyan produktumai jönnek velem szembe néha, hogy nem kapok szikrát.

Olykor érdemes lenne megállni, venni egy jó nagy lélegzetet, s feltenni a következő kérdéseket: Kinek akarok megfelelni? Miért? Magamnak? Ki diktálja bennem, hogy mi a helyes és a helytelen? Mi történik velem, ha kiderül, hogy nem vagyok elég jó? Ki jogosult ítéletet hozni? S milyen ítélet várható? Mik lesznek a következmények? Kinek a térképe szerint?

A problémák soha nem oldhatók meg azon a szinten, ahol keletkeztek. Magasabb szintre pedig úgy jutok, ha felteszem magamnak a kérdést, hogy mit kapok azáltal, ha az éppen kitűzött célt elérem. A válaszom már egy magasabb cél lesz. De ez sem a végső válasz. A megtalált magasabb célra ugyanúgy rákérdezhetek. S ha így lépegetek „egyre feljebb”, néhány „lépcső” után derengeni kezd, hogy mi is a lényeg voltaképpen.

A tanároknak is megvannak a céljaik és a szülőknek is (no, meg nem utolsó sorban a gyerekeknek). De a különféle célok helyett érdemes lenne felfedezni a közös magasabb célt (például ebben az egész otthonoktatásos dologban).  Ez pedig nem más, mint a gyerek érdeke. Akkor vagyok jó pedagógus, ha ezt képviselem, s milyen meglepő, jó szülő is akkor vagyok, ha ez a cél lebeg a szemem előtt. Akár meg is lehetne találni a közös nevezőt. Nem azért van az iskola, hogy a gyerek jó teljesítményének legyen színtere, ami végsősoron a szülőt ismeri el. S a tanár munkájának sem az a célja, hogy azt bizonygassa, hogy megérdemli a fizetését, sőt még annál sokkal többet.

A gyerekek érdeke, hogy lehető legharmonikusabban tudjanak fejlődni, gyarapodni, kibontakozni. Felfedezni az erőforrásaikat, s élni velük. És egyáltalán élni! Örülni, játszani, nevetni, felfedezni a világot, kibontakoztatni a képességeiket... Jó szülők és jó tanárok egyaránt akkor vagyunk, ha ezt a leghatékonyabban támogatjuk, segítjük, előmozdítjuk – együtt. A pedagógus és a szülő ugyanazon az oldalon áll, ugyanabban a csónakban evez. Fel kéne már ezt végre mindenkinek fedezni, és a szembenállás helyett szövetkezni. Persze csak akkor, ha tényleg a gyerek a fontos…