30. nap – (kedd) Az emberben megvan minden, amire szüksége van
Anyukám nyolcvankilenc éves. Velünk lakik. Ez már jó ideje így van. Már kialakult az életünk rutinja. De most teljesen váratlanul egyik pillanatról a másikra annyit romlott az állapota, hogy teljes ápolásra szorul. Első gondolatom valami pánikközeli helyzetbe sodort: most mi lesz, igen keveset értek a szakszerű ápoláshoz?! Most éltem át azt is, hogy ennek a karanténos helyzetnek az is tartozéka, hogy több mindent magunknak kell megoldanunk, mint gondolnánk. De aztán igyekeztem megtalálni a gondolataim között azokat a dolgokat, melyeket másoknak tanácsolnék hasonló helyzetben. Többek között eszembe jutott ez az NLP-s előfeltevés is: „Az emberben megvan minden, amire szüksége van” Így, elsőre talán furcsán hangzik ez a kijelentés, de valójában arról van itt szó, hogy rengeteg erőforrásunk van, amiről nem is tudunk. Nem használjuk őket például azért, mert bizonyos dolgok távolabb állnak tőlünk, s van más, aki az adott dolgokat megteszi helyettünk. Már, ha van ilyen ember a közelünkben. És ha nincs? Vagyis valamilyen szintű segítség mindig adódik. Hiszen az is az erőforrásaink egyike, hogy képesek vagyunk megtalálni, hogy hol kereshetünk, kérhetünk segítséget. Én is megtaláltam azt a segítségforrást, amivel már magam is boldogulhatok ebben a váratlanul jött kihívásban. Olyan erőforrásaimat kell most előszednem, melynek a létezésére eddig nem is gondoltam. Olyan ez, mintha a házunk egy elhagyatott pincéjében egyszer csak felfedeznénk egy régi poros, pókhálós ládát, s felvisszük, s mikor kinyitjuk, döbbenten vesszük észre, hogy tele van olyan kincsekkel, melyek eddig is a birtokunkban voltak, csak nem is tudtunk róluk. Ezért hasznos az a tudás, hogy szükség esetén érdemes a „házunk eldugott zugaiban” körülnéznünk, mert nyilván vannak eddig fel nem fedezett kincseink, rejtett tartalékaink, melyek kisegítenek bennünket a nehéz időkben. A rejtett kincseink megtalálásának azonban az első lépése, hogy elhisszük, hogy léteznek, hiszen csak úgy fedezhetjük fel őket a soha ki nem nyitott porosodó ládikókban.
Lassan vége ennek a szokatlan húsvétnak. Az azért nehéz, hogy nem tudtam magamhoz ölelni az unokáimat. De legalább láttam őket a technika segítségével. Igyekszem ezt szem előtt tartani, hogy milyen nagyszerű lehetőségeket kapunk az internet révén. Ma délután néhány óráig szünetelt a szolgáltatás, jól meg is zavart. Már annyira természetes, hogy fenn lehetünk a világhálón, mint hogy van elektromos áram a lakásunkban. Aztán ha egy műszaki hiba miatt szünetel, akkor győzünk gondolkodni, hogy mihez is fogjunk. Mert ugye, ha nem lehet porszívózni, akkor majd kivasalunk… Ja, mégsem. J Gyerekkoromban a tudományos-fantasztikus filmek világában létező „videótelefonálás” a hétköznapi valóságunk része lett. Láthattam az unokáimat, megnézhettem, hogy mit kaptak a nyuszitól, még „együtt is játszhattunk” egy kicsit. Nekik ez sokkal természetesebb, mint nekem. A húsvéti szertartásokon való személyes részvétel szintén hiányzott, ugyanakkor lehetőségem volt választani, hogy a virtuális térben melyik templomba térjek be. A vatikáni szertartások éppen úgy elérhetőek voltak, mint a saját egyházközségünkben zajlók. Szeretnék eléggé hálás lenni mindezért. Úgy vagyunk távol, hogy közel lehetünk. Erre gondolok, ha véletlenül elnyaffintanám magam
Ma bejegyzés helyett azt kérem, hogy nézd végig a napodat, és számold össze, hogy mennyi öröm ért ma, akkor is, ha a nehézségek akarják uralni a gondolataidat. Sőt, akkor még sokkal inkább tedd ezt!
Egész délután ez a templomi ének jár a fejemben. Felidézi a régi feltámadási körmeneteket, végigvezet az életemen. Most így ebben a lelkemben vonuló körmenetben ott van mindenki, akit csak szeretnék, velem lehetnek a nagyszüleim és az unokáim is. A húsvét eseménye téren és időn felül áll. A lelki szemeimmel együtt láthatom mindazokat, akik hozzám tartoznak, így jelen időben, akkor is, ha már sok-sok éve nincsenek itt velünk. Aztán van sonka és kalács is… és elképzelhetem azt is, hogy mindnyájan ott ülnek az asztal körül.
Most, hogy a járvány az ünnep idejére is elzárja egymástól a családtagokat, a barátokat, különleges aktualitást kap a címben leírt NLP-s előfeltevés. Erről is az jut eszembe, hogy nem egyszál magunkban állunk a világban. Akármilyenek is éppen most a körülményeink, egy hatalmas rendszernek: a teremtett világnak, azon belül pedig az emberiségnek a részei vagyunk. Mindannyiunknak mindenkor értelmes helye van ebben a rendszerben. És a rendszer elemeiként állandó jelzéseket fogunk fel másoktól, és adunk is jelzéseket, amit mások felfognak. Egy és ugyanazon élő Testnek a tagjai, „testvérek” vagyunk.
Látod a képen a citromot? Érzed az illatát? És az ízét? Hmmm… ? Feltalálták a szagos-ízes internetet? :D
Hogyan működik az ember? Miért éppen úgy érzünk, reagálunk, ahogy…? Miért van, hogy ugyanattól a dologtól valaki pánikol, más meg csak legyint rá? Mi mozgatja az embereket? Miért tudnak egyesek sokkal sikeresebbek, nyugodtabbak, bizakodóbbak, hatékonyabbak, kedveltebbek lenni közel azonos helyzetben, mint mások? Muszáj-e ugyanolyannak maradnunk, mint amilyenek vagyunk, akkor is, ha ez nem tetszik nekünk, vagy van-e esélyünk, és ha igen, hogyan a változásra? Régóta érdekelnek ezek és az ehhez hasonló kérdések. Sok helyen sokféle választ kaphatunk minderre. Én a sok válaszadóból úgy másfél évtizede kiválasztottam az NLP-t. Ez egy „elegáns, gyors és működő” kommunikációs módszer. Nem tudomány, nem is valamiféle titkos tan, hanem megfigyelések, tapasztalatok logikus és praktikus rendszere. Van néhány megállapítás (az NLP-ben előfeltevéseknek nevezik ezeket), amit kiindulópontként használnak ahhoz, hogy könnyebben eligazodjunk a hétköznapi kommunikációban. Nem kőbevésett igazságok ezek, inkább olyanok, mint a zseblámpa fénye a sötét kamrában, segítenek felfedezni a dolgokat.
Világjárvány van. Fenekestől felfordult az életünk. Soha ilyen még nem volt. Mi lesz most? A kezdeti sokk után nagyon sokan igyekeztek valamit „betenni a közösbe”. Elárasztották az internetet a különböző programok, tanácsok, információk. Nagyon sok jószándék, értékes és kevésbé értékes tartalmak. Megrendült biztonságérzet, krízis, bizonytalanság, elkeseredés, fogyó lendület, kedélyhullámzás. Durván megemelkedett ingerküszöb. Szélsőségek. Fogyó türelem és elhatalmasodó közöny. Van, aki már a jövőre koncentrál. Az élet megy tovább. Kapaszkodók kellenek. Közhelyek vannak. Meg tavasz is van. És nagyhét. Hétvégén húsvét. Érdemes lelassulni. Mit mond a lélek szava? Jó lenne egy kis mosoly. Mindig volt valahogy. Ami van, el fog múlni. És majd lesz valahogy… esetleg :D
Ma azt mondtam a gyerekeknek a discordos óráim végén, hogy azt adom házi feladatnak a tavaszi szünetre, hogy messze kerüljék el az iskolával kapcsolatos teendőket, de még az iskolával kapcsolatos gondolatokat is. Csukják be az „iskola-dossziéjukat” arra a pár napra, és tegyék a fiók mélyére. Remélem, többen képesek lesznek ezt a feladatot megoldani. :D Nekem is nagy szükségem van rá, hogy hasonlóan tegyek. Mi mást is mondhatnék, mint hogy „Jóból is megárt a sok”. :D
A Felsőbb Erő fogalmát a függőségben szenvedők 12 lépéses önsegítő csoportjaiban (