A tizedik nap – Amikor elfogy a lendület
Lassan elérkezünk abba a fázisba – főként ebben a télies időben -, hogy az itthonlétben elkezdünk lelassulni, elnehezülni. A lehúzó erő nagyon alattomos tud lenni. Ha nem csípjük nyakon az elején, képes elhatalmasodni. (Kivéve persze, ha a család apraja-nagyja körülöttünk nyüzsög. J - De az egy másik bejegyzés témája lehet.) Ha a lelassulás megnyugvást, elfogadást jelent, az jó, csak érdemes megkülönböztetni az ellustulástól, a motiválatlanságtól, a halogatástól, a lehangoltságtól.
Sokszor vágyakoztam arra, hogy egyszer legyen annyi időm, hogy utolérjem magam. Most több időm van, mint eddig – látszólag -, de valójában még mindig csak kapkodom a fejem ebben a virtuális iskolában. Itt a gép előtt ülve megtalál számtalan olyan dolog, amire érdemes lenne időt szánni. De mindent nem lehet. Rangsorolni kell most is. Szeretném a lehető legjobban hasznosítani ezt az ajándék itthonlétet. Sokat segít a napirend. Éppen úgy, mint „rendesen”, kell, hogy beosszam a napom, listát írjak a teendőimről, amiket aztán nagy örömmel húzhatok ki, miután elvégeztem őket.
Van a virtuális iskolának is órarendje, bár a gyerekek még nem igazán érzik ezt. Ez is az egyik komoly feladatom most, hogy „rajta tartsam őket is a csíkon”. A hánytól hányig fontos akkor is, ha csak sajátmagunkat ellenőrizzük. Könnyű elveszni egy-egy tevékenységben, beleragadni a dolgokba. A közösségi média nagy kísértő, időrabló. Igaz, arra nem vagyok hajlandó, hogy negatív dolgokat elolvassak, de azért a régi fényképek keresgélésére nyilván előbb-utóbb sort fogok keríteni én is. J És a gyerekeknek is jócskán megvannak a virtuális bandázós helyeik.
Azt is hasznosnak találom, ha a „muszáj-dolgokat” sikerül úgy elvégeznem, hogy valami öröm is legyen benne. Mint például a napi nyűgként létező főzési rutint ma felcseréltem a kedvenc fantázia-főzésemre. Így született meg ez a képen látható céklás palacsintametélt fokhagymás mascarpone-habbal. Ma még van néhány dolog a listámon, ezért a receptjét nem most írom le a főzős blogba, de valamelyik nap sort kerítek rá. Szerintem vállalható lett. :)
Második hete „tapossuk” a digitális tanterem „padlóját”. Szépen gyűlnek már a tapasztalatok. Először azt láttam, hogy mi, tanárok emberfeletti munkával elkezdtünk azon dolgozni, hogy milyen tananyagokat és hogyan használjunk a tantermen kívüli életünkben. Egy hét alatt rengeteg ötlet, megoldás, program vált elérhetővé, ismertté. Köszönet érte. Nem volt egyszerű, de találtunk csatornákat is, melyeken keresztül ezeket a gyerekekhez el is lehet juttatni. Ma azonban egy új dolog került a figyelmem középpontjába: a kapcsolat. Az, hogy mennyire fontos ez a „tantermen kívüli oktatás” során is. Azt hittem, egyszerűbb és egyértelműbb ez a gyerekek - s Uram bocsá’-, a szülők számára is. A tanítás-tanulás csak úgy működik, ha megfelelő kapcsolatban vagyunk. Már tudom, hogy ez nem megy magától, ebbe komoly munkát kell fektetni.

„Nincs annyi információd, hogy gondolkozz!” – mondta egy szereplő a Schwarzenegger által alakított főhősnek az egyik filmben. A film címére nem emlékszem, s más egyébre sem belőle, talán csak egy akváriumra, amit Schwarzi ököllel ütött szét abban a jelenetben, amikor ezt a mondatot közölte vele a másik. Sok éve láttam, de ez a jelenet nagyon belém égett. Értem a dühöt, hogy nincs elég információnk, nem látunk előre, nem ehhez vagyunk szokva… Mi lesz így? Hogyan tartsam a kontrollt? Ez mind jogos, de az összetört hatalmas akváriumtól, a drága szőnyegre ömlő víztől és a vergődő halaktól sem lett okosabb az erősember. Azt már nem tudom, hogy abban a filmben ez a helyzet hogy oldódott meg, de azt tudom, hogy van egy szlogen, amit a felépülő függők önsegítő csoportjai ajánlanak kapaszkodóként a beláthatatlan változások napjaiban. Így hangzik: Csak a mai nap! Akkor segít ez, amikor a megszokott kontrollt (ami egyébként is csak egy illúzió volt addig is) el kell engedni. És van több szlogenjük is. Például: Elég az elég jó! Tudom, hogy a Csak a mai nap! tanács nem oldja meg a dolgokat, de segít túljutni a nehézségeken, még akkor is, ha azok jócskán az erőnket meghaladónak tűnnek. Nem adja a tökéletes megoldást, de élhetővé teszi az életet MOST, ezért elég JÓ! És EZ ELÉG, hiszen élni csak a MOST-ban tudunk. Elég az elég jó! Ezért a tanácsom mára: Csak a mai nap!
Véget ért az első tanítási hét a virtuális iskolában. Érzelmek kavalkádja zúdult keresztül rajtunk. Nem könnyű elfogadni, hogy a többévtizedes rutin most kevés. Jócskán ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Bár nagyon igyekeztem ez alatt az öt nap alatt, mégis megkísért az önvád, hogy nem jutottam sehova. Pedig dehogynem! „A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik”, ahogy a kínai bölcsesség tartja, s ezt az első lépést márpedig megtettük. S ha már a kínaiaknál tartunk, akkor eszembe jut egy jó írás, amit tegnap olvastam vírus-fenyegette napjaink kapcsán
Jó tíz éve alakítottam ki azt a szokásomat, amit „önterápiás fotózásnak” nevezek. Ez azt jeleni, hogy minden nap igyekszem egy olyan fényképet készíteni, amely a napom egy örömteli pillanatát örökíti meg vagy arra emlékeztet. Talán Gyökössy Endre háromsoros versével magyarázható leginkább, hogy miért csinálom ezt évek óta
Azzal az illúzióval gondoltam az itthoni munkavégzésre, hogy így több időm lesz, és mennyivel többet tudok majd végezni egy-egy nap. Nos, ez ma nem így alakult. Az egész talán ott kezdődött, hogy tegnap este még 10-kor is az online térben kommunikáltam iskolai dolgokról, s igyekeztem használható ösvényeket találni ebben a most még dzsungelnek tűnő világban. Aztán ma reggel ez folytatódott. Különböző csatornákon: e-mail, Facebook, telefon (még jó, hogy csak ennyi :D ) kerestek párhuzamosan különböző témákban. Kb. harminc éve használok napi rendszerességgel számítógépet, húsz éve (Te, jó ég! Ebbe bele sem gondoltam!) internetet, de mégis kezdőnek érzem most magam az online világban. Aztán ki is mentem egy kicsit a kutyákkal játszani a friss levegőre. S abban maradtam, hogy nemcsak a gyerekek figyelmét kell felhívnom arra, hogy okos stratégiákkal és taktikákkal, jó időbeosztással éljenek az otthoni munka során, hanem a magamét is. Fix pontokra van szükség ahhoz, hogy ne vesszünk el a teendők rengetegében. És ez akkor is igaz (sőt!), ha otthonról dolgozunk. Hiszen így sokkal könnyebben összekeverednek a szerepeink. A szerepkonfliktusok pedig nagyon kemények tudnak lenni. Főként azért, mert még másik ember sem kell hozzá, hogy konfliktusba kerüljek, hiszen minden egyes szerepem bennem van. Most itthon egyszerre vagyok tanár, feleség, háziasszony, idős anyukám gondozója, online és telefonon elérhető családtag… és persze a kutyák gazdája. :) (A képen Zizi látható, Picur úgy rohangált körülöttem, hogy egy normális képet sem sikerült róla készítenem.) Szabályok, keretek, jól körvonalazott szerepek, s az egyes szerepekhez kapcsolódó konkrétumok…! Nos, holnaptól… :D 