90. nap (06. 13. szombat) – Itt a vége
Mármint a tanévnek van vége, meg annak, hogy számozom a napokat a blogbejegyzésekben.
No jó, lenne még két nap, ha még a hétfőt is beleszámolnám, de így jön ki kerek számra: 90 nap! 90 napja kezdtük ezt a furcsa iskolát. S most ennyi volt … A lényeg, hogy valami magyarázata legyen annak, hogy ez a sorozat, amit a tantermen kívüli oktatás első napján kezdtem, valahogy kereken érjen véget, mert ez a kilencven olyan jó szám. Lehet neki sok jelentést tulajdonítani. Kezdhetném a felsorolást, de úgyis az a legjobb, ha a saját térképed szerint adod meg a válaszokat. :D
A maradék két vagy inkább egy nap legyen a híd. Mert ha valaminek vége, akkor valami más kezdődik is, mert olyan nincs, hogy semmi se legyen. Most éppen a vakáció kezdődik. Meg remélem, valami más is, amit az új, a megújult tanévnek nevezhetünk majd.
Ezt a blogot, a pszichowellness-iskolát ezután is folytatom majd. Igaz, azt nem ígérem, hogy minden áldott nap jelentkezem, mint eddig. De nagyon fontos témáink lesznek. A honlap is alakul már – bár még sok munka van vele. De azért tudjatok róla, hogy létezik. http://pszichowellness.hu/pszichowellness-iskola/
A honlapról elérhető a főzős blogom is, meg azok az anyagaim, melyek az életmódváltást támogatják. És végül, de nem utolsósorban elérhető onnan is a Zsábi Lovasudvar, a szívem csücske. A világ egyik legnagyszerűbb helye.
Gyertek velem továbbra is, olvassátok a régebbi anyagokat is! Sok érdekeset, hasznosat készítünk mindenkinek, aki egyetért azzal, hogy a szerethetőbb iskoláért tevékenykedjünk.
Köszönöm, hogy eddig is itt voltatok, s gyertek minél többször ezután is.
Nagyon szép nyarat kívánok, s ősztől pedig egyre szerethetőbb iskolát!
Puszi és ölelés: Gyöngyi
Ui.: Szabad kommentelni, véleményt mondani nyilvánosan és privátban is. :)
Az NLP-s szóhasználatban hiedelmeknek nevezzük azokat a világról, önmagunkról, a körülményeinkről, lehetőségeinkről és sok egyéb másról bennünk élő általánosításokat, melyeket mérlegelés nélkül igaznak fogadunk el. Olyan meggyőződések ezek, melyek úgy befolyásolják a viselkedésünket, hogy észre sem vesszük.
Ha beírom ezt a szót a Google-keresőbe, 0,41 másodperc alatt tizenhárommillió-hétszázezer találatot ad. Rengeteg az idézet, a bölcsesség, a pszichológiai cikk. Szóval, igencsak érdekel bennünket ez a dolog, nagyon sokféleképpen viszonyulunk hozzá, és mindannyian megéljük ilyen vagy olyan fokban.
Most az igényesség és az apró örömök képessége jár a fejemben. A kettő így együtt, az, hogy megférnek-e, hogyan férnek meg ezek egymás mellett.
Még néhány nap és véget ér ez a furcsa tanév. Lesz rá egy nyarunk, hogy összeszedjük magunkat. Kell egy leltár. Vagy valami hasonló. Állapotfelmérés. Mi volt, mi lett, mi maradt, mi az, ami már biztosan nem lehet ugyanúgy. Vagy még ragaszkodunk eszelősen a megszokásainkhoz?
Dinamó üzemmód: ezt a fogalmat évekkel ezelőtt tanultam, amikor azt kérdeztem egy ismerősömtől, hogyan bírja, hogy a hétköznapokban egész embert kívánó munkája után a hétvégéin a pihenő idejét komoly önképzésre fordítja. Ő mondta, hogy „Megy ez, dinamó üzemmódra állok, és amit hétvégén csinálok, az nem fáraszt, hanem feltölt, erőt ad a hétköznapok munkájához is.”
Olyan komoly témák jutottak ma eszembe, mint például a megbocsátás, a kiengesztelődés. Nagyon sokat, sok szinten lehet erről a témáról beszélni, de most maradjunk az egyszerű, praktikus megközelítésnél.
Van olyan ember, aki a sajtban is csak a lyukat látja. Szomorú, elégedetlen, rosszkedvű. Próbálod jobb kedvre deríteni, látszólag elfogadja, amit mondasz, de minden mondata úgy kezdődik, hogy „Igen, de…”
Hatodikos koromtól sok éven át nyaranta diákmunkás voltam egy állami gazdaságban. Az első években az volt a munkám, hogy címkéket írtam a vetőmagos zsákokra. A címkén a legfontosabb információk szerepeltek a zsákban lévő vetőmagról. Maximum 250 zsákra került ugyanolyan címke még azonos tartalom esetén is, gondolom azért, mert ekkora mennyiség volt még átlátható.
Aki a konfliktuskezelés módszertanával egy kicsit is foglalkozott, hallott már Thomas és Kilmann konfliktuskezelési stratégiáiról: öt megoldást adnak az együttműködés és az önérvényesítés megvalósulásának függvényében – ahogy az ábrán látszik.