pszichowellness-iskola

2020.ápr.24.
Írta: empszi Szólj hozzá!

40. nap (04.24. péntek) – Szent György napja

20200424.jpgSzent György napja jeles nap, és éppen a negyvenedik ebben az otthonoktatós rendszerben. Adódott, hogy ideidézzem, mit is mond a Wikipédia erről a két dologról: „Szent György egyike a tizennégy segítő szentnek. A György-legenda azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi.” „A karantén szó eredetileg a 14. százati Quaranta giorni olasz kifejezésből ered, ami negyven napot jelent, a hajók és a hajózó személyzet 40 napos elszigeteltségét jelentette, mielőtt beléptek volna a velencei kikötőbe, ugyanis ennyi idő alatt kiderült, van-e ragályos beteg a hajón.” A Wikipédián túl még annyit tennék hozzá, hogy a gimiben franciaórán azt tanultuk, hogy ez egy francia szó, ami … quarantaine… (azaz karanten), és azt jelenti, hogy kb. negyven, de ugyanúgy a hajók zárlatára használták. Kinek mi van a térképében. :)

Lehet ezeket száraz művelődéstörténeti adalékoknak tekinteni, de lehet mélyebb értelmet is tulajdonítani neki. Mivel én hiszek a jó győzelmében, de úgy is mondhatnám, hogy a jó győzelmében hiszek, azt is hiszem, hogy Szent György legyőzi a sárkányt, és az elszigetelés után a hajónk bebocsátást nyer a kikötőbe. Végérvényesen itt a tavasz! A pitypang is érleli már a magját.

39. nap (04.23. csütörtök) - A feladatok alkotóelemeikre bonthatók

20200423.jpgTürelem! Nos, ez van olykor fogytán a karanténban. Néha elviselhetetlen ez az egész. Vajon el tudjuk azt képzelni, hogy az „egészet” nem egyszerre kell elviselni? Mi az, ami konkrétan nehéz ebben a helyzetben? Hosszú a lista? Ahhoz is türelem kell? Az a nehéz, hogy néha elfogy a türelmem.

Néha úgy érezhetjük, hogy a ránk nehezedő feladatok nagy szürke ködfelhőként gomolyognak körülöttünk. Nagy a hangzavar. Ha jobb a kedvünk, akkor akár színesnek is láthatjuk ezt a gomolygást, de mégis nehéz átlátni, hogy az adott pillanatban mi is lenne a leghasznosabb cselekvés. Egy rakás pajkos kismacska sem tudna jobban összegubancolni egy kosárnyi fonalgombolyagot, mint ahogy ezek a hirtelen változások, a krízis összegubancolta az életünket. De ahogy a lebomlott, összegabalyodott gombolyagokat is csak úgy tudjuk ismét rendbe szedni, ha egyszerre egy szálon indulunk, úgy az életünk dolgait is érdemes szétszálazni.

Az a jó hír, hogy akármekkora is egy feladat, az is alkotóelemeire bontható. Ahogy már a múltkor is emlegettem, hogy egy mamutot is meg lehet enni – apró falatonként (a 16. nap bejegyzése).

Néha azért hiúsulnak meg a legjobb céljaink is, mert túl nagy lépésekben akarunk haladni. Ez meg olyan elbizonytalanító lehet. De ugyebár a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. De aztán – ha haladni akarunk –, ezt követnie kell a második, harmadik, sokadik lépésnek. De egyszerre csak egy lépést tudunk megtenni. Térugrások vannak ugyan a fantasztikus filmekben, de a hétköznapokban viszonylag ritkák. :) 

A feladatok alkotóelemeikre bonthatók. S ha bonthatók, akkor érdemes is alkotóelemeikre bontani őket – már persze akkor, ha meg akarjuk oldani azokat a feladatokat, s nem arra várunk, hogy csináljon már valaki valamit. Eddig több külső körülmény is segített ebben, határozottabb körvonala volt a szerepeinknek, a napirendünket is határozottabban szervezte a külvilág. Most egy kicsit magunkra maradtunk ezzel a feladattal, de a jó hír ebben az, hogy legalább a saját ízlésünk és teherbírásunk szerint határozhatjuk meg a részeket. Fog ez menni! De kell azért ehhez abból a híres türelemből. Érdemes megtalálnunk magunkban, hogy hol is rejtőzik, hogyan tudjuk felszínre hozni az újabb adagot, ha már fogyóban a készlet.

38. nap (04.22. szerda) Az élőlények jelenségei rendszerszerűek

20200422.jpgA Föld napján, világjárvány idején, karanténba zárva eléggé aktuális elgondolkodnunk a bejegyzésem címén, ami szintén az NLP egyik előfeltevése.

„Egy szög miatt a patkó elveszett./A patkó miatt a ló elveszett./A ló miatt a lovas elveszett./A lovas miatt a csata elveszett./A csata miatt az ország elveszett./Máskor verd be jól a patkószeget!” – hangzik az angol népdal. Porszem került a gépezetbe! – mondjuk, amikor valami nagyszabású dolog hiúsul meg valami nem várt apróságtól. Ha egy apró dolog elromlása elronthat egy egész rendszert, akkor már nem mondhatjuk, hogy mit számít a nagy egészben, hogy én éppen mit teszek, hogyan gondolkodom, hogyan cselekszem. Számíthat egy ember a Föld életében?  Számíthat egy aprócska rész a testünkben - mondjuk néhány sejt, amit valami szennyezés: vegyszer, alkohol, drog elpusztít? S mit számít egy gondolat, egy mozzanat az egész életünkben? Ha igaznak vesszük a fenti népi megfigyeléseket és az NLP előfeltevését: „Az élőlények jelenségei rendszerszerűek”, akkor bátran mondhatjuk, hogy bizony, bizony, sokat számít.

Egy „vuháni denevértől” megremeg a világgazdaság. Egy-egy felelőtlen embertől járványgócpontok alakulhatnak ki. Kell-e ennél több bizonyíték arra, hogy a világ, a társadalom, a testünk rendszereket és részrendszereket alkot. És a rendszer egyes elemei kölcsönhatásban vannak egymással. Befolyásol, hogy mi zajlik a világban, befolyásol, hogy hogyan alakulnak a dolgok körülöttem, de az is, hogy az embertársaim hogyan viszonyulnak hozzám. És ez fordítva is igaz! Az én viselkedésem is befolyásolja a környezetemet: az embertársaimat, s végső soron a Föld életét is. De részemről mindez már ott kezdődik, hogy a gondolkodásom befolyásolja a szavaimat, a cselekedeteimet. Ezzel a saját hogylétemet, saját életemet alakítom. S ezzel hatok az „egész rendszerre”. És így egy kis jóval a nagy egészet is jobbá teszem.  

Már emlegettem valamelyik nap Barabási Albert-Lászlót, a világhírű magyar hálózatkutatót, aki már évekkel ezelőtt jelezte, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik az, amiben most élünk. Nos, akkor most örüljünk? Hát az lenne a legjobb! Hiszen, mint látjuk, minden „porszem” számít. A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Ha minden ember – mint a rendszer egy eleme – megteszi a tőle telhető legjobbat, akkor már nyugodtan alhatunk. De tudjátok: „Elég a rám eső rész.” (Ez volt a címe a 13. napi bejegyzésnek. J )

37. nap (04.21. kedd) Az ember nem azonos a viselkedésével

20200421_1.jpgPedagógusként a legnehezebb pillanataim közé tartoznak azok, amikor azt hallom, hogy egy gyereknek valaki azt mondja, hogy „hülye vagy”, „béna vagy”, „szerencsétlen vagy” és ehhez hasonlókat. Ha ez a felnőtt a szülő vagy más olyan személy, akihez a gyermek erősebben kötődik érzelmileg, különösen nagy a baj. Ezek a kijelentések rákövülnek a gyerek lelkére, beépülnek az énképébe, és egész életére korlátjaivá, gátjaivá válhatnak.

Számtalan felnőtt önmagát is ostromolja ilyen negatív kijelentésekkel, s nem is gondol arra, hogy milyen rosszat tesz vele.  Ha valaki ezt óhatatlanul elköveti, de abban a pillanatban észbekap, s egy kicsit magára figyel, felfedezheti azt is, hogy kinek a hangján szólal meg a bántó mondat a fejében vagy a szívében. Eszébe juthat, hogy ki „tanított” neki gyerekkorában ilyesmit, hogy „Örök vesztes vagy.” „Gyáva vagy.”, „Egy senki vagy, hogy jössz te ahhoz?”, „Béna!” S napestig sorolhatnám a korlátozó belső hangokat, melyek megsebző jégesőként szakadnak ránk. Lehúzó dolgokat mondani magunkra még akkor sem szerencsés, ha az áll a hátterében, hogy „inkább én mondjam magamra, mielőtt mástól hallanám”. És persze az a vágy is ott settenkedik, ha így beszélünk magunkról, hogy cáfoljanak meg, szeretnénk úgy erősödni, hogy a környezetünk tiltakozik az önostorozó kijelentésünk ellen. Ha így is van, nagyon káros dolog ilyeneket mondani.

„Isten nem teremt selejtet.” – hirdeti Böjte Csaba, s nekem ebben a kérdésben ez a legfontosabb mondat. Ebből a mondatból érdemes kiindulni, akármilyen viselkedéssel szembesülök is. Az ember nem azonos a viselkedésével. Ha egy gyerek (vagy felnőtt) olyasmit tesz, amit nem kellett volna, a viselkedéséről mondok véleményt, ítéletet, nem magáról a személyről. Egy gyerek nem rendetlen, hanem rendetlenül viselkedik. Bár ez szőrszálhasogatásnak tűnhet elsőre, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mekkora ereje van a szavainknak.

Ha egy gyerek hármast kap egy tantárgyból, attól ő nem „közepes”. Azt a tananyagot közepesre tudja. Ha megbukik is valaki a vizsgán, nem ő az elégtelen, hanem a tudása nem volt elég a továbbhaladáshoz. Számtalan példát hozhatnék még erre, de igazából annak van haszna, ha önmagunkat megfigyeljük, hogy különbséget teszünk-e mi magunk a személy és a viselkedése között. Ha eddig ezt elmulasztottuk volna, itt az ideje, hogy változtassunk a viselkedésünkön. És ezt bátran megtehetjük, hiszen akkor is önmagunk maradunk, mert: A személy nem azonos a viselkedésével. J

36. nap (04. 20. hétfő) - A viselkedés jó szándékú

20200420.jpgVajon mennyire örül a csalán, ha felhólyagosodik a bőröm, ha hozzáérek? Támadnak-e kárörvendő gondolatai, amikor megcsíp? Már egy ideje lesben állt, hogy fájdalmat okozzon nekem? Figyelt rám? Terveket kovácsolt velem kapcsolatban? Mi a célja? Miért vannak csalánszőrei? Azt hiszem, ha a csalán beszélni tudna, elmondaná, azért vannak csalánszőrei, hogy békén hagyják. Hogy távoltartsa magától mindazt, ami a békés létezésben fenyegeti. Álmában sem jutna eszébe az én bőröm. Azzal, hogy csíp, nem az a szándéka, hogy bántson, hanem hogy neki jó legyen.

Számtalan, számunkra kellemetlenül viselkedő embertársunknak sem az a célja – elsődlegesen biztosan nem -, hogy nekünk rossz legyen. Eszükbe sem jutunk. Csinálnak valamit valahogy azért, hogy ők maguk biztonságban, egyensúlyban lehessenek. Kicsit önközpontúság azt gondolni, hogy azért viselkedik például egy gyerek kibírhatatlanul, hogy engem idegesítsen. Lehet (inkább biztos), hogy eszébe sem jutok annak a viselkedésnek a kapcsán. Egészen biztos például, hogy ha egy gyerek pimaszul beszól egy tanárnak (vagy a szüleinek), nem az a célja, hogy annak a felnőttnek rossz legyen, sokkal inkább az, hogy az adott viselkedésével ő erősödjön meg valahogy. Talán azt reméli, hogy a „keménykedéstől” a társai (vagy önmaga) előtt megnő az ázsiója. Tehát – úgy, mint a csalán – csak magának akar valami jót, és igen kevéssé érdekli, hogy mit érez majd ettől a másik.

Erre mondja az NLP, hogy: A viselkedés jó szándékú. Ez nem kőbe vésett igazság, hanem hasznos tudás, mert megóv bennünket attól, hogy magunkra vegyük a mások bántó viselkedését. Ha valaki megbánt, tudhatjuk, hogy az a helyzet a legkevésbé szól rólunk, sokkal inkább arról, aki megbántott. Miért tette? Biztosan nem az volt számára az első, hogy bennünk okozzon rossz érzést. Az elsődleges szándéka egészen biztosan az volt, hogy ő legyen jobban. Ennek tudatában meg mi is jobban lehetünk, és akár segíthetünk is, hogy másképp hozza magát egyensúlyba, főként, ha a saját gyerekünkről vagy a tanítványunkról van szó.

35. nap (04. 19. vasárnap) Minél több választási lehetőségünk van, annál jobb

20200419.jpgA gyerekek fantasztikusak! Micsoda eszközkészletük van arra, ha valamit el akarnak érni! Mennyire tudják már egészen kicsi korban, hogy kinél mivel tudják érvényesíteni az akaratukat. Nem elméleteket gyártanak, hanem figyelnek. Megfigyelik, hogy a velük lévő felnőtt mire hogyan reagál, s ahhoz igazítják a viselkedésüket. Vannak szülők, akik arra panaszkodnak, hogy nem bírnak a csemetéjükkel. Teljesíteniük kell minden kívánságát, mert különben… De ugyanez a gyerkőc például a nagymamánál „teljesen normális”. Az óvodában vagy az iskolában sincs rá panasz, sőt... A gyerek ösztönösen alkalmazkodik, megfigyeli, hogy mivel ér célt, és ez a cél leginkább a személyre szabott figyelem. Nagyon gyorsan rájön, hogy melyik felnőttnél milyen viselkedéssel tudja elérni legnagyobb figyelmet. Sok kisgyereknél tapasztalom, főként az utóbbi időben, hogy sírással, durcáskodással, sőt fizikai rosszullétre emlékeztető tünetekkel igyekeznek állandóan figyelmet kicsikarni maguknak. De egy idő után felfedezik, hogy jobban járnak, ha mást választanak ezek helyett a „jól bevált” megoldások helyett. Az a gyerek jár a legjobban, aki rugalmasan reagál a visszajelzésekre. Ő tudja uralni a terepet a társai között is. Néha kedves, néha kemény, van, amikor hisztizik, máskor meg készséges. Kinél mi a célravezető. Minél több megoldást képes használni, minél több választási lehetősége van, annál jobb neki.

Felnőtt korra gyakran megkopik ez a spontán rugalmasság. Néhány megoldást erőltetünk különböző helyzetekben. Amit megszoktunk, ami „normális”. Pedig egy kalapács és egy darab csavarhúzó igen kevés egy szerszámosládába. Minél több választási lehetőségünk van, annál jobb. Minél több eszközünk van, hogy különböző helyzetekben célba érjünk, annál jobb, mert akkor mindig tudjuk a legjobbat választani. Ha csak egy ollónk van, az nem lesz egyaránt jó a konyhában, a varrógép mellett és a szépítkezéshez meg a gyereknek technikaórán. A bevásárlóközpontokban a nagy választék többnyire csak látszat, káprázat, a bőség zavara. Sok-sok darab ugyanarra az igényre, célra létezik látszat eltéréssel. Nem az a lényeg, hogy mindenféle színű ollónk legyen, hanem hogy minél több megoldásra legyen eszközünk. A sokféle olló sokféle megoldást tesz lehetővé, ez könnyen belátható. És a kommunikációban milyen eszközeink vannak? Használunk annyit, hogy a különféle helyzetekben tudunk megfelelőt találni, vagy csak azt a néhány „bejáratottat” erőltetjük. Ha olyan visszajelzést kapunk, hogy ez most nem volt jó, elég gazdag a térképünk, és a hajlandóságunk is megvan hozzá, hogy mást válasszunk?  

34. nap (04. 18. szombat) – Mindig a legjobbat választjuk

20200418.jpgMindig a legjobbat választjuk? Tényleg? Az egyik gyerek beszól a másiknak, mire a megbántott lefejeli. Hol van itt a jó választás? Ha a sértő megjegyzéstől felmegy a pulzusa 175/perc fölé – ami valljuk be, eléggé elképzelhető -, elönti az agyát a lila köd, és bekapcsol az üss vagy fuss reakció. Ebben az esetben az érintett ebből a kettőből tudott választani, s lehet, hogy neki abban a pillanatban az üss jobbnak tűnt a fussnál. Miért áll adott esetben egy felelésre kihívott gyerek a táblánál, mint a sóbálvány? Vagy akár egy vizsgahelyzetben lévő felnőtt miért blokkol le? Ha megmérnénk ilyenkor az illető pulzusát, kiderülne, hogy jóval fölötte van már annak, amilyen pulzusszámmal az ember gondolkodni képes. Már régen ütne vagy futna, de van egy erősebb parancs, egy gát a fejében. Tehát a térképe már gazdagabb eggyel, de csak annyival, hogy nem is üthet, nem is futhat, marad a sóbálvány állapot. Akkor járunk jól, ha folyamatosan gazdagíthatjuk a térképünket. S minél gazdagabb a „térképünk”, annál valószínűbb, hogy a „legjobb”, amit választhatunk, már tényleg jó is lesz.

Mindig a legjobbat választjuk.” Van egy szükségletünk – mindig ezzel kezdődnek a dolgok – , ebből keletkezik egy érzelmi állapotunk, s ez meg elindít egy cselekvéssort. De hogy mit is csinálunk, azt az határozza meg, hogy milyen választékot találunk a térképünkben az adott helyzetre. A gyerekek viselkedését érdemes ilyen szemmel nézni. „Rosszalkodnak”, otthon (óh, hogy miért nem az iskolában! :D ). Egészen biztosan nem azért teszik, hogy nekünk, felnőtteknek az rossz legyen. Sokkal inkább arról van szó, hogy van egy megoldandó problémájuk (egy szükségletük), leginkább unatkoznak vagy szoronganak (e két állapot valamelyike áll sok esetben a konfliktusos viselkedés hátterében), s a maguk módján igyekeznek javítani a közérzetükön. Ösztönösen választanak valamit, ami szerintük az adott helyzetben a legjobb arra, amire szükségük lenne. Ha tudunk nekik annál jobbat javasolni, elképzelhető, hogy elfogadják. Ehhez az kell, hogy a javaslatunk az ő érzéseikből induljon ki, mert az, hogy bennünket hagyjanak békén, kevésnek fog bizonyulni.

Most, hogy össze vannak zárva a családok, néha egészen kicsi helyen, hasznos lehet ezeket végiggondolni. Tudatosítani magunkban a szükségleteinket, és tudatosan törekedni arra, hogy megtaláljuk a szükséges választási lehetőségeket, hogy a legjobb, amit válaszhatunk, tényleg jó legyen.

33. nap (04. 17. péntek) – Nincs kudarc, csak visszajelzés

20200417.jpgEdison történetét az izzólámpa feltalálásáról már tegnap említettem. Azt, hogy többszáz sikertelen próbálkozás után jutott el a villanyégő feltalálásához, úgy értékelte, hogy az a többszáz sikertelen kísérlet nem kudarc volt, csak információ, visszajelzés arról, hogy azon az úton NEM lehet villanykörtét előállítani., hogy egy másik út lesz a helyes. Hosszú Katinka ugyanezt így mondta: Vagy győzünk, vagy tanulunk belőle. Négyéves kisunokám kockából tornyot épített. Egy idő után a torony ledőlt. Látván a sikertelenséget éktelen üvöltésbe kezdett. Nagy szeretettel annyit mondtam neki! „Nézz ide! Ha valami nem sikerül, akkor újrakezdjük.” Elhallgatott, kerek szemekkel rám nézett, és hozzáfogott egy új torony építéséhez. Amikor legközelebb újból azzal szembesült, hogy nem úgy alakult a dolog, ahogy elképzelte, nem sírt, hanem odafordult a kétéves öccséhez, s azt mondta: „Látod, ha nem sikerül, újrakezdjük”- s követve saját tanácsát, a következő próbálkozását sikerre vitte.

Nincs kudarc, csak visszajelzés. Ha csak ezt az egy előfeltevést tanultam volna meg az NLP-ből, már nagyon megérte, hogy valaha elkezdtem foglalkozni ezzel a kommunikációs rendszerrel. Érdemes lenne végiggondolnunk, hogy hány és hány jó ötlet maradt megvalósítatlan a kudarctól való félelem miatt. Valós oka van, hogy félünk a kudarctól, mert valójában a megszégyenüléstől félünk. Attól, hogy majd kigúnyolnak azok a „bátrak”, aki hozzáfogni sem mernek semmihez, így dédelgetve hamis álomképüket saját nagyszerűségükről. Hiszen köztudott, hogy csak akkor hibázhatsz el egy lépést, ha egyáltalán megmozdítod a lábad. A semmittevés fantáziavilágában azt is el lehet képzelni, hogy „csont nélkül” mennek át a dolgok.

Most, hogy az életünk egy része a közösségi médiában zajlik, láthatjuk, hogy mennyi a szájkarate. Csak úgy pörkölnek a „nagy bölcsességek” a kommentekben. És hányan blokkolnak le, keserednek meg ezektől a kéretlen rosszindulatú véleményektől. Ha valaki a másik sárba tiprásával reméli növelni az önbecsülését, csalódni fog, és csak a keserűségét növeszti. Csak annak a visszajelzésével érdemes foglalkozni, aki jobban tudja azt, ami nekem kevésbé sikerült. Tőle viszont tanulni érdemes. Mert egy tojásról az is megmondja, hogy záp, aki nem tud újat tojni.

32. nap (04. 16. csütörtök) – A változékonyság lényeges

20200416.jpg„A túlélés nem a legerősebb, de nem is a legintelligensebb fajnak adatik meg, hanem annak, amelyik leginkább képes alkalmazkodni a változásokhoz.” Charles Darwinnak tulajdonítják sokan ezt a kijelentést, mások meg azt állítják, hogy nem tőle számazik a megfogalmazás, hanem valaki más írta ezt le Darwin munkája nyomán. De ez mindegy is. Az viszont már fontos, hogy elgondolkozzunk ezen a kijelentésen. Az NLP-s előfeltevések között is van egy, ami ezt mondja: „A változékonyság lényeges”. Arra utal ez a megfogalmazás, hogy mindig a legrugalmasabb, a legtöbbfajta viselkedésre képes elem irányítja a rendszert. Egy közösségben is annak az akarata érvényesül, aki képes arra, hogy az adott helyzethez tudja igazítani a viselkedését. Ahogy mondani szoktuk: kreatívan feltalálja magát. És hajlandó is elhagyni a járt utat a járatlanért, bármit tanácsol is a közmondás. (Egyébként, ha eszerint a közmondás szerint élnénk, még mindig barlangban laknánk, s mamutra vadásznánk.)

A változásra képesség fontosságát most van alkalmunk alaposan megtapasztalni. Vannak olyan helyzetek – mint ez a mostani karanténos világ – , hogy nem lehet változtatni rajta. A régi módon viszont nem élhetünk benne. Ha a megszokott dolgainkat akarjuk erőltetni, abba beleroppanunk. Viszont ha sikerül új válaszokat találni az új kihívásokra, még jól is kijöhetünk ebből az egészből.

Ez a tantermen kívüli oktatásra nagyon igaz. Hiába igyekszünk olyan tanórákat tartani, mint az osztályban, ez nem fog menni. Viszont ha nem engedünk a negyvennyolcból, akkor mindenki rosszul jár. Tanárként megszakadunk, a gyerekek nem tudják követni a tempót, az odafigyelő családok megzakkannak. (A nemtörődömöknek pedig úgyis minden mindegy.) Itt az idő, hogy változtassunk. Új utakat keressünk. Igen, ebben az is benne van, hogy nem biztos, hogy elsőre megtaláljuk a legjobb megoldásokat. De jó nagy csoda is lenne! Edisonról is úgy tartja a fáma, hogy többszáz sikertelen kísérlet után találta fel az izzólámpát. Addig változtatta az elképzelését, amíg sikerült elérnie a célját. De azokat a próbálkozásokat is vállalta, mondván, több száz olyan utat talált, ami nem vezet az izzóig. Lehetséges, hogy a változékonysághoz bátorság kell? És lehet, hogy bátraké a szerencse?

31. nap (04. 15. szerda) – Minden viselkedés, minden élmény hasznos valamire

20200415.jpgTizenhárom éve nyár végén majdnem meghaltam. A félrediagnosztizált vakbélgyulladásomból kiterjedt hashártyagyulladás lett, és csak többórás életmentő műtéttel tudtak visszahozni a kapujasincs átjáróból. Eléggé emlékezetes élmény volt. A műtét előtt kilenc nap leírhatatlan szenvedés, utána több hónapig tartó felépülés. Joggal tehető fel a kérdés, hogy ez meg hogy fér össze a bejegyzés címében ideidézett NLP-előfeltevéssel. Mikor a kórházból hazahoztak, egy idős helyettesítő orvos látogatott meg. Átolvasta a papírjaimat, és sommásan úgy foglalta össze a helyzetet: „Hát, ha maga ebbe belehalt volna, egy szót sem szólhatna.” J Mindig hálás leszek neki ezért a mondatért. Úgy keretezte át egy szójátékkal az egész helyzetet, hogy egycsapásra megszűnt számomra borzalom lenni. Szép csendesen elkezdett erőforrássá válni. A mai napig rengeteg erőt ad az a tudat, hogy a legnagyobb fájdalmak között is meg tudtam őrizni az emberi méltóságom. Kibírtam, túléltem, megerősödve kerültem ki belőle. Rengeteget tanultam közben magamról, az embertársaimról, a világról. Sokszor mondtam már azóta, hogy soha nem jelentkeztem volna egy ilyen „tanfolyamra”, de ha már „ki kellett járnom ezt az iskolát”, igyekszem a legtöbbet kihozni belőle.

Azt hiszem, megengedhetjük magunknak ebben a koronavírusos, karanténos, digitálisoktatós, homofiszos, életfrontján harcolós, egyedüllevős vagy kishelyre összezárt, anyagibizonytalanságot belengetős, ki tudja mi lesz ezután világban, hogy így tekintsünk erre az időszakra:  „Minden viselkedés, minden élmény hasznos valamire”. Ha már ez van, jobban járunk, hogyha nem korlátként, veszteségként értelmezzük a helyzetet, hiszen ugyanakkora erővel dönthetünk úgy is, hogy megkeressük a benne rejlő erőforrásokat és mindazt, amiért hálát adhatunk. Én ez utóbbit ajánlom.

süti beállítások módosítása